Dami a fellegek felett - elrajtolt a Dami Természetjáró Klubja!

2021.11.02.
Dami a fellegek felett - elrajtolt a Dami Természetjáró Klubja!

Iskolánkban megalapítottuk az ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskola Természetjáró Klubját, amelynek célja, hogy a gyerekek a közös túrákon, kirándulásokon ismerjék meg környezetük természeti kincseit, a természetvédelem alapjait. A diákok kapnak egy-egy kirándulófüzetet is, amelynek a belső oldalán feljegyezhető, hogy ki, mikor, merre járt kirándulni! Minden kiránduláson, hasonlóan a nagy elődökhöz, pecséteket gyűjthetnek a Dami diák Vándorai és a kollégák, hogy a közös élményeken túl, egy színpompás jelvényt is megszerezzenek majd…

Október 16-án, szombaton, a szabadba vágyó diákjainkat és tanárainkat egy csapatba kovácsolva, el is indultunk az első pecsétgyűjtő túra! Ez alkalommal három célállomást is meghódítottunk: jártunk a Kaán Károly-kilátónál, a Bátori-barlangnál és a Makovecz Imre-kilátónál is azzal a 28 diákkal és 7 kísérővel, aki vállalkozott a természetjárásra. Az iskolai időn kívüli fakultatív programok között ezután is lesz majd lehetőség a Vándorokhoz csatlakozni, hiszen a pecsétgyűjtők népes táborához bárki, bármikor kapcsolódhat. És amit a pecsétgyűjtésen kívül bizton ígérhetünk a Vándorokhoz csatlakozóknak: sok-sok élmény, nevetés, természetjárás és kaland!