Készségtárgyi munkaközösség

Készségtárgyi munkaközösség

Munkaközösségünk elsődleges célja, hogy az iskolánkba járó gyermekek számára, tantárgyainkon keresztül, megtanítsuk, hogy hogyan lehet a kreativitást, az alkotókedvet, a zenét, a mozgás és a játék örömét átélni, elsajátítani, iskolai keretek között is.

Közösségünk a készségtárgyakhoz tartozó tantárgyakat fogja össze, tagjai pedig az ének-zenét, vizuális kultúrát, technikát és testnevelést tanító kollégák. Kollégáinkkal igyekszünk minél színesebbé, érdekesebbé, izgalommal telibbé varázsolni az órákat, közösen gondolkodni, alkotni, sportolni.

Az egyes tantárgyak tanításához használt tanmenetek állandó aktualizálása, bővítése, az iskolánkba tanuló gyermekek számára legalkalmasabb tankönyvek felkutatása, tanulmányozása, a legújabb segédanyagok megismerése, beszerzése fontos része a munkánknak. Ahogyan az is, hogy minél több olyan programot szervezzünk és kutassunk fel, ahol a gyermekek megismerkedhetnek kulturális életünk színeivel, megtanulhatnak csapatban gondolkodni és együttműködni.

A programok előkészítésekor fontos szempontnak tartjuk, hogy a diákok kíváncsiságát felkeltsük, hogy minél inkább törekedjenek a művészetek, a mozgáskultúra megismerésére, a közös programoknak köszönhetően pedig bővülhessen a világképük. Döntő szempont az is, hogy a közös élmény igazi értő, nyitott és fogékony közösségé formálja őket.

Munkaközösségünk tagjaival, a tanított tantárgyak jellegéből adódóan, a tantárggyal kapcsolatos munka mellett elsősorban az iskola belső életében, az ünnepségek lebonyolításában segédkezünk: kiállításokat, kirándulásokat szervezünk, sportversenyeket, ahol a kicsik és a kicsit nagyobbak is összemérhetik tudásukat. A kulturális programok, például a múzeumi kiállítások, koncertek, színházi programok megismertetése és megszervezése is kiemelkedő részét képezi a munkánknak.

Kollégáinkkal azért dolgozunk nap, mint nap, hogy a sport és a művészet élményét úgy adjuk át a nálunk tanuló diákoknak, hogy az beépülhessen az életükbe és a mindennapi rutinjuk részévé válhasson.

 

A munkaközösség vezetője: Laczó Sándor

 

Munkaközösségünk tagjai ebben a tanévben, tantárgyak szerinti bontásban:                                          

 

technika és tervezés

ének-zene

vizuális kultúra

testnevelés

Bajnokné Gronski Katalin

x

x
(csoportvezető)

x

 

Ecsedi Katalin

x

 

x

 

Kerekes Kincső

 

 

 

x

Kiss Szilvia

 

 

x

 

Kuslitsné Jánosy Anna

 

 

 

x

Laczó Sándor

 

 

 

x
(csoportvezető)

Mamuzsits Maja

x

 

x

 

Mayer Johanna Manda

x

 

 

x

Mihályfi Éva Laura

 

 

 

x

Molnár Eszter

x

 

 

 

Nagyné Petrovics Tünde

x

 

 

 

Németh Szilvia

x
(csoportvezető)

 

 

 

Szabó Katalin

 

x

 

 

Tripolszky Judit

x

x

x

 

 

2022.09.30.